LÉLEK AZ ŰRBEN
Itt járok, kóválygok, szabadba tört
lélek.
Merhessem? Lendüljek?
Sok rátermett élt
volt küzdőhelyemen. De itt, hol
képességét rendre kifejti a legkicsinyebb is
néma remekléssel -:
merhessem? Lendüljek?
Átkínlódtam bár a ködös test rabjaként
éjeket: ó, sőt egybekötöttem
őt, a földit a Végtelennel,
szürke
szíve keservesen
sírt a kezemben.
Most ki elé álljak:
íme a lélek? Kit
lep meg?
Hirtelen én legyek, én az Örök;
ellentétemtől szabadulva, kinek már
vígasza sem leszek, és csak az éggel
érzek.
Én, még gyönge titok;
rebbeteg, egyetlen
mindvalamennyi kitárult
titok között.
Ó, hogyan átjárják egymást az erős ölelések.
Hát engem melyikük fog és ad
majd tovább,
rossz ölelőt?
Vagy jót? Ellobogott
ama félszegen szeretők kimerítő
láza belőlem? Bámulok,
s fölfele hullok? Ezért?
Csorba Győző fordítása
